Hol és hogyan keletkezett a szamuráj harcosok rendje

A taika-reform fő törekvése az volt, hogy Japánt kitűnően szervezett, egységes országgá változtassa, olyan állammá, melynek lakosai mindenütt azonos törvények szerint és egyforma létfeltételek között élhetnek. Ezt a nagyszabású tervet azonban sohasem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Ennek okai részben az volt, hogy a császári kormányzat az idők múlásával veszített politikájának meggyőző erejéből és határozottságából. A másik ok az ország földrajzi adottságaiban rejlik.

Japánt háromnegyed részben hegyek borítják, melyek az országot néhány nagy és igen sok kicsi tájegységre osztják. Ennek következtében a régi időkben egy hosszabb utazás az egyik vidékről a másikra sok bonyodalommal együtjáró, nemegyszer életveszélyes vállalkozásnak bizonyult. Télen méternyi magas hótorlaszok zárták el a keskeny hegyi ösvényeket. A tavaszi hóolvadáskor vagy a többi évszakban a heves esőzésektől széles áradattá duzzadó hegyi patakok nemcsak pallókat és fákat sodortak magukkal, de az utazót is halálos veszéllyel fenyegették.

A fenti körülmények miatt hónapokig tartott, míg a kormányzat parancsai vagy kiküldött katonák rendeltetési helyükre értek. A távoli tartományok lakói azonban nem voltak mindig abban a helyzetben, hogy ezt megvárhassák.

Észak-Honsúban és Dél-Kjúsúban még igen sokáig tartották magukat az itt már évezredek óta őshonos, különböző harcos népcsoportok, akik elkeseredten védelmezték őseik földjét az előrenyomuló császári csapatokkal szemben. A tartományban azonban nem csupán az őslakosság ellenállása miatt volt veszélyes az élet. A tengerpartok mentén kalózok nyüzsögtek, akik kereskedelmi hajókra leselkedtek és falvakat fosztogattak. A szárazföld belsejében pedig szervezett rablóbandák garázdálkodtak. Ezenkívül napirenden voltak a paraszti lázadások, melyeket az elégedetlenség robbantott ki. Nem csoda hát, hogy a tartományok vezetői és nemesei nem hagyatkoztak pusztán a császári kormányzatra és a császári csapatok segítségére, hanem saját erejükből próbáltak meg úrrá lenni a nehézségeken, hogy helyreálljon a rend. Ennek érdekében igyekeztek katonai szolgálatra alkalmas férfiakat maguk köré gyűjteni, akiket aztán kisebb egységekbe szerveztek, és személyes parancsnokságuk alá rendeltek. Ezeket a helyi katonai egységeket busi-dannak, tagjait pedig businak nevezték. E kemény, fegyverforgatásban és bátorságban kimagasló képességeket bizonyító férfiakat, akik a földesuruk oltalmát élvezve a "harcos útjára" léptek, tekinthetjük Japán legelső szamurájainak.

<< Vissza az oldal tetejére >>