Milyen fontos fegyvereik voltak a szamurájoknak a kardon kívül

A szamuráj két legfontosabb és leggyakrabban használt fegyvere a kardon kívül az íj és a lándzsa volt. A japán íj a maga 180-220 centiméteres hosszával feltűnően nagynak tűnik. Másik sajátossága, hogy aszimmetrikus volt, ugyanis a "feszítőpontja" (az a pont, ahonnan a nyíl elröpül) jóval a húr középpontja alá esett. Ez a szamurájíj a legfinomabb bambusznádból készült, és több rétegből tevődött össze. Toló- és átütőereje meglehetősen nagy volt; nem számított rendkívülinek a háromszáz méteres, vagy még annál is nagyobb hatótávolságú íj. Gyakorlott lövész kutyaméretű mozgó célpontot 150 méterről még biztosan eltalált.

Az íjhoz tartozó muníciót, mely legalább 25 nyílból állt, a szamuráj egy ládikószerű tegezben vitte magával, a hátára erősítve. Ezeket az egy méter hosszú, szárnyas lövedékeket többnyire élesre fent fémhegyekkel látták el. A harcosok ezenkívül könnyen gyulladó fejű nyilakkal is rendelkeztek, melyek gyújtólövedékként facölöpöket, várakat tudtak lángba borítani.

A kardon és íjon kívül a szamurájok harmadik legfontosabb fegyvere a lándzsa volt. Rendszeresen használt fegyverként a 14-dik században bukkant fel, olyan időszakban, amikor mind több szamuráj szállt le lova nyergéből, és gyalogos harcosként mindkét keze felszabadult. Ettől kezdve a lándzsák jelentősége ütközetről ütközetre növekedett. A híres lándzsavetők óriási tekintélynek örvendtek.

A japán lándzsák a legnagyszerűbb fegyverek voltak. Nyelüket különleges minoségű fafajtákból faragták; szépen ívelt fémhegyüket ugyanazok a mesterek kovácsolták, akiknek a műhelyéből a maguk nemében páratlan kardpengék is kikerültek.
Legelterjedtebb az egyszerű lándzsa, japánul jari volt, melynek hosszú, egyenes kétélű hegye vágott, mint a borotva. A nyél ellenkező vége egy második, rövidebb hegyben végzodött. Ezért aztán a farival mindkét irányban lehetett harcolni. A farinak sokféle változatát használták. Nagyon gyakran két vagy három heggyel látták el ezt a bonyolult szúrófegyvert. Némelyikük oldalába horgokat, késeket, vagy baltákat kovácsoltak. Ismertek voltak olyan lándzsák is, melyeket tüskékkel vertek ki, ezekkel nagy sebeket lehetett ütni.

A jarin kívül a másik lándzsatípus az úgynevezett naginata volt. Amint azt magyar elnevezése - "kardhegyű lándzsa" - is mutatja, ennek a félelmetes fegyvernek a japán kardhoz hasonló, pengeformájú hegye volt. Ezzel a borotvaéles naginatával a gyakorlott harcos nemcsak arra volt képes, hogy ellenfele inait átvágja a lábán, vagy őt magát súlyosan megsebesítse, hanem a felé repülő nyilakat is meg tudta állítani.