Hogyan kapcsolódtak be a szamurájok a politikai életbe

A császári kormányzat kezdetben meglehetős türelemmel figyelte a hegyeken túli harcos családok felemelkedését. Igaz, alkalmanként kifogásolta a vezérek törvénytelen földfoglalásait, és azt, hogy kísérőiknek engedély nélkül hűbérbirtokokat adományoztak, de szigorú tilalmakkal nem sújtotta őket, tudván, hogy azokat úgyis figyelmen kívül hagynák.

Idővel azonban ez a folyamat egyre fenyegetőbb méreteket öltött. Kezdetben átlagos harcos család csak néhány tucat szamurájt számlált, később azonban a jelentosebb vezéregyéniségek már tekintélyes létszámú csapatokat gyűjtöttek maguk köré, melyek olykor több száz, sőt akár több ezer jól képzett szamurájból állott. Közülük a két leghatalmasabb harcos család a Tairák és a Minamotók voltak. ők a 11-12-dik századra már akkora hatalommal bírtak, hogy egész országrészeket képesek voltak ellenőrzésük alá vonni.
935-ben került először sor arra, hogy az egyre öntudatosabbá váló szamuráj rend a császár és kormányzata előtt bebizonyítsa, mekkora erőre tett szert. A lázadó egy Taira fonök, név szerint Taira Maszakado volt. Minthogy a kormányzat nem volt hajlandó őt Heiankjó (Kiotó) rendőrfőnökévé kinevezni, a korábban már uralma alá vont hét tartománnyal egyetemben szakított a császársággal, és önmagát kiáltotta ki császárnak. A hatalomnak csak öt évig tartó véres harc árán sikerült más szamuráj szövetségek közreműködésével helyreállítania a rendet.

A Taira Maszakado szította lázadás azonban csak az első volt a későbbi felkelések hosszú sorában. Az ellenük folytatott küzdelem is hasonlóképpen zajlott le: a kormányzat minden alkalommal arra kényszerült, hogy a lázadó szamurájcsaládok leveréséhez más szamurájfamiliák katonai támogatását vegye igénybe. Az ország feletti ellenőrzés ennek következtében mindinkább kicsúszott a császári udvar kezéből, míg a feltörekvő harcosok rendje évtizedről évtizedre követelőzőbbé vált.

Fejlodésüknek ebben a szakaszában még semmiképpen sem beszélhetünk arról, hogy a szamurájok közös célokat követő, pontosan körvonalazható társadalmi réteget alkottak volna. Éppen ellenkezőleg! A harcos családokat kezdettől fogva ádáz vetélkedések és véres összetűzések osztották meg. A császári kormányzat ezeket az ősi ellenségeskedéseket használta ki, igen ügyesen. Amint az egy szamurájnemzetség fellázadt, a kormányzat nyomban szövetkezett más szamurájcsaládokkal, hogy a felkelést erőszakkal elfojtsa. Ennek a ravasz hintapolitikának az lett az eredménye, hogy a harcosok osztálya idővel két nagy táborra szerveződött. Az egyik oldalon álltak a kormánybarát Minamotó harcosok, a másik oldalon a velük ellenséges Tairák. Eme két hatalmas szamurájcsalád és mindenkori szövetségeseik egymás elleni olthatatlan gyűlölete a 11-12-dik században számtalan hadjáratba és csatába torkollott: olyan véres hatalmi harc robbant ki, mely az egész országot romlásba és szenvedésbe döntötte, és a régi császárság teljes összeomlásához vezetett.

<< Vissza az oldal tetejére >>