Milyen módon követett el a szamuráj öngyilkosságot

Amennyiben a szamuráj önkeze által óhajtotta életét kioltani, ennek csak egyetlen elfogadott módja volt: a szeppuku "a has felmetszése". A halálba menő keresztbe tett lábakkal ült le a padlóra, felfedte testét, és vagy a vakizasiját, vagy hosszú tőrét mélyen a baloldalába döfte, majd a pengét igen lassan jobbfelé húzta, végül ezt a nagyon fájdalmas műveletet egy kicsi, felfelé irányuló vágással fejezte be. Erre azonban már csak ritkán került sor, mivel a mélyrehatoló szúrás rendszerint elvágta a gyomorban található nagy erek valamelyikét, és az öngyilkos másodpercek alatt elvérzett. A szeppukut feltehetőleg 1150 és 1170 között "találták fel" és ekkoriban hajtották először végre. Ennek a gyötrelmes eljárásnak az az ősi japán képzet volt az ihletője, amely szerint a lélek és minden fontosabb érzelem a hasban lakozik. A has felnyitása ennek értelmében annyit jelentett, "nézzetek ide, életem utolsó pillanatában lelkem és gondolataim mentesek mindenféle folttól; tisztán halok meg." Ennek a tettnek a végrehajtásához természetesen szinte emberfeletti bátorság és lelkierő szükségeltetett. Ám pontosan e tény által vált a szeppuku a harcosok rendje számára olyan vonzóvá és népszerűvé.

A késobbiek során a tudatosan elkövetett öngyilkosság szertartása egyre ünnepélyesebb kereteket öltött. A halálra ítéltek szeppukuját különösen szigorú szabályok határozták meg. A szemtanúk köre hivatalos és magánszemélyekből tevodött össze. A halálba készülő szamuráj fehér öltözékben jelent meg előttük az úgynevezett kaisaku, egy magaválasztotta barátja vagy rokona kíséretében. A kaisaku feladata az volt, hogy a haldokló fejét a szertartás csúcspontján levágja, megkönnyítve ezzel útját a halálba. Azon idő alatt, amíg az elítélt nyilvánosan megvállotta a bűneit, helyet foglalt a padlón, és tőre után nyúlt - a kaisaku egy lépést hátrált, és észrevétlenül előhúzta katanáját - ezzel kezdetét vette a halál tényleges szertartása. Egy pillanatra dermedt csönd telepedett a szobára majd az ott ülő, de lélekben már valahol messze járó bűnös hirtelen mozdulattal tőrét hasa bal oldalába döfte, aztán anélkül, hogy egy cseppnyi fájdalmat is mutatott volna, lassacskán elkezdte azt jobbfelé húzni, míg az ájulás küszöbére nem ért. Akkor könnyedén előrehajolt, nyakát kinyújtotta. Ez volt az a pillanat, amikor a kaisaku teljes erejéből odavágott.

Miután a szamuráj feje legurult, és vére elöntötte a padlót, a jelenlévők még egy ideig mozdulatlanul maradtak. Azután felemelkedtek, és ünnepélyes ábrázattal elhagyták a színhelyt. Bármi is volt a halott bűne, tetteiért meglakolt, becsülete újra visszanyerte régi fényét.